2013. május 5. vasárnap - 22:25 | beküldő: unique

Csak kerüljön jó helyre az "el"!

ELég a magad-ölés
ég a magad-ölELés

:-))

Vajon... - önmagunkat sem mindig jól vagy eléggé ismervén -, hogyan is állunk fel a zajból, hogyan is fordítsuk a kudarcainkat lehetőséggé, hogyan is lássuk meg a rosszban is a jót, hogyan is ne legyünk önsorsrontók...

Jó lenne, ha mernénk. Látni. Távolabb. Felülről. Nagyban.

"Az írás is drog." - hallom.

Nem csak a csokiba menekülés, mástól való függésből "szabadulván", vagy a hajthatatlan kommentelés, mint kompenzálás: trollkodás, az álarcban levés... még önmagunk előtt is...

.. az egyetlen, ami magunkat megment önmaguktól, hogy nem csapjuk be önmagukat ...

***

update:

Milyen nehéz is a téma. Valahol mindenki szerre gondol. s bele sem gondol, hogy a hétköznapok szürkesége is drogossá tesz. Nem, nem a szenvedély. Nem, nem az elkötelezettség.

Van, aki veszekedés-függő.

Van, ki irigy és magából kigyomlálni sosem tudja.

Van, ki nem bánt a drogjával másokat.

És ha legalább ide eljutunk, már gyarló emberi lényünk is elfogadja: nem vagyunk tökéletesek.

Bár ez sem egyszerű. Pont annyira nehéz, mint az elengedés.

Mint a jó helyre figyelés s nem túlságosan sokat a minket lerángató felé.

Úton járunk. Sötét ösvények, gödrök, tavak, folyamok, apró patakok, hideg, hőség, szeretetlenség, bánat, fájdalom szegélyezi utunkat.

A fájdalom haraggá vagy szomorúsággá érik. Szétszaggatja az embert belül.

A legnehezebb falat benézni egyszer, csendben, mikor senki sem lát, abba a tükörbe.

Vajon dobtál már puszit magadnak valaha is?

Vajon elfogadod mástól?

Vagy bezárod magad és a fájdalmat kinn hagyod, függésbe fordítod és a világot okolod.

De ha kapaszkodóid falakká nőttek, az örömet se engedi be.

Vajon be merjük-e vállalni, magunk előtt, hogy miben is vagyunk függők?

Mi elől menekülünk? Mi elől védjük magunkat?

***

Vagyunk, párban

Vagyunk páran, akik önként húzzuk Demoklész kardját a fejünkre. Élesnek és fenyegetőnek érezve, mert éles és félelmet sugall.

Vagyunk páran, kik ezt a kardot csak terjengősnek és laposnak gondolják, hiszik, érzik.

Vagyunk páran, akik azt hisszük, tudjuk, kik vagyunk. S vagyunk páran, kik tudják, ezek nem mi vagyunk.

Vagyunk páran, akik érzik, a hibák lehetőségek. S vagyunk páran, kik azt gondolják, kudarcok.

Vagyunk páran, kik a saját szavaikat hallva öntagadnak, s vagyunk páran, kik soha nem tagadnák meg a megérzéseiket.

Vagyunk páran, akik jól el vagyunk, s vagyunk páran, akik jól vagyunk.

Vagyunk páran, akik léteznek, s vagyunk páran, akik mindig is jelen vagyunk.

Vagyunk páran, akik másokat mentenek, s vagyunk páran, akik maguk is tükörbe néznek.

Vagyunk páran, kik mindent áthárítunk. S szerencsére vagyunk páran, kik ezt röntgen-látjuk.

Vagyunk páran, kik ezt sok(k)nak élik, s vagyunk páran, kiknek ez csak indulás.

Még jó, hogy vagyunk páran.

:-))