2013. április 1. hétfő - 12:48 | beküldő: unique

H iszen...
. A szemet becsukni
. nem érdemes,
. de hinni a jobban, élni
. csak úgy érdekes:

I dő...
. azt hisszük, hogy van rá...,
. pedig nincs majd és nincs ha
. csak meglépni és megtenni...,
. ahol vagy, s még ma.

T elik...
. azt hisszük nincs semmire
. pedig siettetni sem lehet...
. s jön az, ha ott az ideje és helye,
. s ami a mienk, el sosem engedhet.

... ... ... ... s a mi a mienk

****
kép: escape kalandbázis

****

Aztán kerestem, azt,
amit valahol már láttam,
némelyiket elfelejtettem,
s amit sehogy se találtam,
elengedtem, éreztem.

Remek nap ez mai,
nem hagyott ülni, s keltett,
egycsapásra elém kúszott,
amit kerestem, s már
csak elfogadnom kellett

mi lesz velünk, ha már az érzéseinkben
sem vagyunk biztosak?
mi lesz velünk, ha már azt
sem tudjuk megtalálni, hogy mit is keresünk
s ha nem vagyunk bátrak?

mi lesz velünk, ha kíváncsiságunk
miatt Fáncsivá válunk ?
s mi lesz velünk,
ha meg csak leülünk,
s úgy maradunk?

hány és hány felesleges kört
vagy épp felesleges vitát
zárhatnánk rövidre...
mennyi is az én igazságom
és mennyi is a tied...

hol is van az őszinteség
és az ÉN határa,
talán ahol a másik kezdődik
s véget ér a fáma.

Már ma.

****
Premierek, majd premier plánok, kalács megsütve, káposzta székelyen, lelkem porladt, üresre fázott darabjait rángattam bajánál hajánál fogva, azt hitték, kormolnak s ormótlan halommá karmolnak, gondolták megszoktam,

de a melegben bent, a jég, mint ég éledt, s ég, mint a kinti téli fények,

s örülök, hogy ma buk-leltem, s őrülők azért, amit benéztem. Jól kinézek.

:-))

Drót nélküli Wi-fi nemzedék rángat zsinóron drótosat, mily felnőttek ők, s én, menyire nem vágyom annak. Nem bírom az iramot, sietni már nem akarok, ha nem érem el, nem kapaszkodom, ha elém tárul, elkapom.
Ülök a kövön, s nézem, amit látni sem akarok, aztán megszeretem, vagy hagyok csapot-papot.

Csak hadd maradjak még kicsit, csak kicsit...
hisz akit isten szeret, azt meghagyja, gyermeknek.

Akármi is az ára, köszönöm.

***

Mások szavai következnek... úgy tűnik Heltai és Alföldi a két véglet szösszeneteikben, szilánkjaikban, pedig mindegyik ugyanoda vezet: meglelni önmagunkban a csodát, az emberit, megtalálni, ami örömet okoz, s nem másokon gázol át, ami nem revansot vesz, de kiáll önmagáért, s ki akkor is felemel, mikor már a remény is elhagyott.

Felelősek vagyunk önmagunkért. Az átlagtól eltérni, kitűnni kell, az átlagos nem mozdít meg. Mindenki unique, egyedi és megismételhetetlen. (sejtszinten , s érzésszinten szintén) Magad szoros cipőjéből kibújni, sz.rosból kilépni csak te tudsz. Kivéve, ha nem érzed melegnek, mi a nyakadba ömlik, koszosan. Bár ha erre vágysz...

Leld meg, amire tényleg vágysz. Támadj fel! Támadj, fel!

Mi mozdít meg? Amit utálsz. Amit imádsz. A szélsőségek. A benned reakcióként ébredő dac. Vagy szerelem.

Olvassatok bele Mosolykába is... Válaszokat senki nem adhat neked, de ha keresed... megleled, szűröd, applikálod... magadban.

:-)

() ()
( '.' )
(")_(")

***
***
***

Heltai Jenő:
Marianne emlékkönyvébe

Akit az istenek szeretnek,
Örökre meghagyják gyereknek,
Bizakodónak, nevetőnek,
Az élet útja annak puha szőnyeg,
Útravalója sugaras derű,
Mely ólmot színarannyá aranyoz,
Széppé a rútat, jóvá ami rossz
És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.
A világ annak micsoda?
Mindennap millió új csoda,
Sok tarka álom és kevés valóság.
Tündérek és mesék víg birodalma,
Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
Amelyben minden alma aranyalma
És az marad befőtt korában is,
Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék.
Maradj gyerek te is hát kis leányom,
Mosolygó lelkű, üde, friss,
Maradj gyerek, szívből kívánom,
Még nagymama korodban is.

***
Mosolyka:

http://www.jokermagazin.hu/index.php/Sztarjatekos/barki-kepes-az-eletet-...

****

"Én soha.
Mert mi soha. Csak ők.
Vagy csak ő.

Mert miatta csúszom el a havas járdán, mert nem takarította el a havat. Mert miatta nem érek oda, mert nem tud vezetni.
Mert miatta kések el a munkából, mert nem találja a pénztárcáját reggel a péknél. És végtelenségig lehet folytatni a sort. Mindig miatta történik valami, én soha. Mert én mindig megteszem, megtalálom, elvégzem, elmondom.

És ezt szépen lassan el is hisszük magunkról, ahogy egyre felnőttebbnek gondoljuk magunkat. Mert én, különb vagyok, sokaknál. Mert mi egyre különbek vagyunk másoknál. MI igazán mindenkinél különbek vagyunk. Kevés olyan hely van, ahol annyi „különb" ember él, mint itt Magyarországon. És olyan fájdalmas látni, hogy ebből viszont semmi sem érződik. Mert csak az üvöltésünket lehet hallani, hogy kinél és hogyan vagyunk különbek és jobbak és magyarabbak, és ilyenebbek, meg olyanabbak. És mindent ők csinálnak rosszul. Érdekes, hogy nem tűnik fel nekünk, hogy ha mindannyian különbek vagyunk, akkor ki k azok, akik aztán valahogy mégsem. Hisztériás gyerekként sivítunk, hogy ki a hibás mindenért, és odavágjuk magunkat a földhöz és azt várjuk el, hogy másokat büntessenek meg. Csak közben elfelejtjük, hogy felnőttünk. És ez már nem játék a homokozóban. Ez már vérre megy, és ezt akár lehet szó szerint is venni. A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerűbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri.

A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel.

Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel? Mikor mondjuk, hogy mi, az ők helyett?

Mikor merünk valóban egymásra nézni, és nem mutogatni?

Mikor leszünk valóban felnőttek, és mikor leszünk végre különbek önmagunknál?

Nem vagyok nagyon optimista.... de ez a lap, a kis lépések egyike...és mint tudjuk, sok kicsi sokra megy.
Nekünk."

(Alföldi Róbert)

*****