"igen, a megbocsátás klassz és jó.
Én abszolút képes is vagyok rá.
Olyannyira, hogy teljesen memory deleted mindenféle hülyeséget.
Deeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, vannak emberek, akik ezzel lazán visszaélnek.
És akkor eljutok velük arra a szintre, hogy én ökör, ezt már tartsd észben, mert ez a szar alak lazán átver újra a palánkon...
mert tudja, hogy veled megteheti...
és ez akkor különösen fájó, ha olyan rokonod az egyik, akire pedig életed végéig bizalommal kellene tekintened...
és sokáig még az érzi magát selejtesnek, aki eljut arra a pontra, hogy ennyiszer nem lehet / nem szabad megbocsátani...
de úgy döntöttem, csak a magam érdekeit vagyok hajlandó nézni + azoknak az érdekeit, akik az életüket, boldogságukat én rám bízták...
aki pedig sokszorosan eljátszotta az én gyermeki ős-naivitásomat, AZ verje a fejét a falba, ha egyáltalán érdekli, hogy engem ő már nem érdekel...
nem vagyok pontos...
ez még nem lejátszott ügy...
akkor lesz az, ha egy ilyen posztot olvasva eszembe sem jut ilyen kommentet írni...
sőt, ha az illető személy már eszembe sem jut...
és az említésére a leghalványabb érzelem sem moccan bennem...
mert a düh, a harag, bizony igen erős érzelmek, rettentő messze állnak a nem-érdekel-semleges-vagyoktól..."

...

"Tehát:
szerintem a megbocsátásnak is van határa. Hogy mindig mindent elnézünk valakinek, míg az a másik ezt természetesnek veszi, és ennek szellemében kiszipolyoz lelkileg, szellemileg, anyagilag...
és te tűrd mosolyogva, mert így illik...
háááát, nem....
30 év kellett, hogy rájöjjek, nem kell ezt tűrnöm az idők végezetéig...

És valóban, meg kell bocsátanom...
magamnak...
mert alapvetően 1 jóérzésű, illedelmes emberke vagyok, aki betartja, ami illik...
de ez ellen a zsigereim kiáltanak...
és még nem tudtam teljesen megbocsátani magamnak...
már tudok róla beszélni...
azt már nem szégyellem...
de tudom, hogy ez másokban megbotránkozást kelt...
de én már tudom, nem nekem kell szégyenkeznem, hanem annak a másiknak...

tehát engem elég érzékenyen érintenek az ilyen jellegű fejtegetések...
hogy mindenkinek meg kell bocsátani...
dehogy kell!!!
annak kell megbocsátani, aki méltó rá, hogy újabb és újabb esélyeket adjunk rá...
aki nem, azt el kell felejteni, ki kell iktatni, és hagyni, hadd tegyen tönkre másokat, vagy akár saját magát...
és maximum magunknak kell megbocsátani, hogy nem vagyunk hajlandóak tovább küzdeni a leírt illető jobbá tételéért...
ennyi...
szerintem..."

*******************************

A szeretet mögött a megbocsátás és elfogadás húzódik.

DE:

A szeretet az, ami több lesz, ha osztogatod.
De nem baj, ha megtanuljuk, hogyan kell ÉRTE visszafogni. Mert visszaél azzal, amit kap. És nem tudja használni, ezért nem is segít rajta. EZT kellene megtalálnunk. Csak az egyensúly kedvéért. (stali)