2013. december 31. kedd - 13:28 | beküldő: unique

Ebben az évben is leültem a kövekre, szépen egymásra halmoztam őket és a tetejükre ülve néma, ölelő csendbe érkeztem. A kövekre, amit nagy viharok dobtak utamra és a kövekre, amiket magam rugdostam oda, igaz, nem mindig tudván erről, a kövekre, amik már mindegy is, hogy miért és hogyan kerültek oda, s amikről a régi maltert egyenként lekapargattam, minden egyes nap az év során, s amiről nem tudtam, bizony összetörtem. Nem bánok és nem sajnálok semmit sem. Az új évre pont ennyit kérek mindenből. Rosszból is, bár azért abból csak annyi jöjjön, hogy értékeljem s becsüljem, ne felejtsem a jót.

Új várat építek. Új maltert keverek, a régi kövek megfelelnek.

(Hosszú lett, de nekem pont van időm. Csináltam.)

Az új malter pedig a szeretet új értelmezése lesz, és nem holnap kezdem el, hanem ma.
Nincs gyilkosabb a rutinnál, a rutinból szeretésnél, az állandó tervezésnél, a rágcsálásnál, elég a folytonos magamat ostorozásból, a másnak mindent elnézésből.

Felesleges olyanok mozgatórugóit keresnem, akik nem érdemlik meg, akik nem ott tartanak, ahol én és ezért lenéznek, elég azt tudnom, hogy valakibe szorult-e némi empátia és valóban gondolkozik, s talán nemcsak önmagában s nemcsak kicsiben.

A freeblogjaim immár teljesen eltűntek, a szeretet-lapon (itt) csak részlegesen állíthatók vissza, ezt úgy fogtam fel, mint jelet, ideje szanálni, rendszerezni, selejtezni a dolgokat, s a régi, poros helyeket kihasználva, felhasználva új mondanivalót tölthettem. Így kevesebb lett, de jobb.

Köszönöm ezt az évet, csodálatos év volt. Hálás vagyok a gondokért, mert azok nélkül most nem lennék ott, ahol és aki vagyok. Nem akarok máshol lenni, mást csinálni, nem akarom a korábbi döntéseimet megítélni, nem akarom az életet mohón habzsolni, nem akarok semmit, csak azt, amim van, de törekszem jobbá tenni világom s benne magam.

Szeretettel kívánok

Békés, büszke, bódító
Újuló és újító
Érdekes és értékes
Kedvességben kellemes

évet Minden Kedves Barátomnak, Szerettemnek, s Mindenkinek!

**********************

Kurkászásaim és posztmentéseim során erre akadtam, ez jó lesz mai gombolkoznivalómnak:

A szeretet mögött a megbocsátás és az elfogadás húzódik.
DE:

"A szeretet az, ami több lesz, ha osztogatod.
De nem baj, ha megtanuljuk, hogyan kell ÉRTE visszafogni. Mert visszaél azzal, amit kap. És nem tudja használni, ezért nem is segít rajta. EZT kellene megtalálnunk. Csak az egyensúly kedvéért." (stali)

******

Ezt pedig ízlelgetem, jó olvasni, bátorító, ösztönző, kreatívan inspiráló:

"Azt kivánom....Nektek és magamnak
Hogy legyen erőtök akkor is szeretni, amikor úgy érzitek csak Ti adtok.
Hogy legyen erőtök akkor is mosolyogni, amikor úgy érzitek a fogatok törik belé.
Hogy akkor is kitartsatok, amikor nincs kedvetek semmihez.
Ne zavarjon, ha nagyok a problémáitok, hiszen erősek vagytok és elbírjátok őket.
Kívánom, hogy legyen erőtök félretenni a büszkeségetek, ha annak a Valakinek szüksége van rátok.
kívánom, hogy legyen erőtök megmondani, Neki mit éreztek, mert tudom, hogy ez a legnehezebb.
Őszintén kimondani.
Kívánok Nektek Türelmet! -Hogy meg tudjatok hallgatni másokat.
S hogy meg tudjatok bocsátani annak, aki nem tud Nektek.
Hogy fáradtan is tudjatok szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rátok.
Kívánok Nektek sok Bölcsességet!
Hogy meglássátok a szeretteitek fontosságát és szükségességét az életetekben.

Bölcsességet, hogy ne akarjatok tökéletes lenni, csak törekedjetek a legjobbra.

Hogy az aprólékos sziszifuszi hétköznapokban lássátok a holnapok nagyságát,
És a nagy célok építőkockáit.
Végül kívánok Nektek egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni,
akkor már rég az Angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk,
mint mi magunk.

Kívánom hogy azokkal tölthessétek ezt az Új évet , akik szeretnek Benneteket!"
(Zsuzsa Cs.)
*******************

Bónusz:

A feltétel nélküli szeretethez kellenek feltételek:

Nem kötelező "szeretni"! (Feldmár a valóságról)
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/964351_1015217927...

és kicsit másképp, de ugyanarról:

Mark Gungor- Hogyan vegyük rá...
https://www.youtube.com/watch?v=xFaYluSM_1M

****

Bónusz2:

"igen, a megbocsátás klassz és jó.
Én abszolút képes is vagyok rá.
Olyannyira, hogy teljesen memory deleted mindenféle hülyeséget.
Deeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, vannak emberek, akik ezzel lazán visszaélnek.
És akkor eljutok velük arra a szintre, hogy én ökör, ezt már tartsd észben, mert ez a szar alak lazán átver újra a palánkon...
mert tudja, hogy veled megteheti...
és ez akkor különösen fájó, ha olyan rokonod az egyik, akire pedig életed végéig bizalommal kellene tekintened...
és sokáig még az érzi magát selejtesnek, aki eljut arra a pontra, hogy ennyiszer nem lehet / nem szabad megbocsátani...
de úgy döntöttem, csak a magam érdekeit vagyok hajlandó nézni + azoknak az érdekeit, akik az életüket, boldogságukat én rám bízták...
aki pedig sokszorosan eljátszotta az én gyermeki ős-naivitásomat, AZ verje a fejét a falba, ha egyáltalán érdekli, hogy engem ő már nem érdekel...
nem vagyok pontos...
ez még nem lejátszott ügy...
akkor lesz az, ha egy ilyen posztot olvasva eszembe sem jut ilyen kommentet írni...
sőt, ha az illető személy már eszembe sem jut...
és az említésére a leghalványabb érzelem sem moccan bennem...
mert a düh, a harag, bizony igen erős érzelmek, rettentő messze állnak a nem-érdekel-semleges-vagyoktól..."
...
"Tehát:
szerintem a megbocsátásnak is van határa. Hogy mindig mindent elnézünk valakinek, míg az a másik ezt természetesnek veszi, és ennek szellemében kiszipolyoz lelkileg, szellemileg, anyagilag...
és te tűrd mosolyogva, mert így illik...
háááát, nem....
30 év kellett, hogy rájöjjek, nem kell ezt tűrnöm az idők végezetéig...
És valóban, meg kell bocsátanom...
magamnak...
mert alapvetően 1 jóérzésű, illedelmes emberke vagyok, aki betartja, ami illik...
de ez ellen a zsigereim kiáltanak...
és még nem tudtam teljesen megbocsátani magamnak...
már tudok róla beszélni...
azt már nem szégyellem...
de tudom, hogy ez másokban megbotránkozást kelt...
de én már tudom, nem nekem kell szégyenkeznem, hanem annak a másiknak...
tehát engem elég érzékenyen érintenek az ilyen jellegű fejtegetések...
hogy mindenkinek meg kell bocsátani...
dehogy kell!!!
annak kell megbocsátani, aki méltó rá, hogy újabb és újabb esélyeket adjunk rá...
aki nem, azt el kell felejteni, ki kell iktatni, és hagyni, hadd tegyen tönkre másokat, vagy akár saját magát...
és maximum magunknak kell megbocsátani, hogy nem vagyunk hajlandóak tovább küzdeni a leírt illető jobbá tételéért...
ennyi...
szerintem..."