2013. november 9. szombat - 19:59 | beküldő: unique

Egyszer, mikor még a fészbukon volt, egy ismerősöm, olyan, de olyan képet tett fel, hogy csak lestem. Egy leplezetlen, csodával felérő, valódi szerelmes csók.
A nők ILYEN óvó, törődő, gyengéd és mégis erős, odafigyelő, vágykeltő és mégsem uraló, de mégis odaadásra csábító csókra vágynak, bizony!

"A gőzös, ködös, vágyképes torzítás" az IGAZ szerelemben elfogadássá szelidül, kívánom EZT is érje meg mindenki!

Hisz szelidülnek az éveink, a vágyaink, többször kapcsolunk túlélő üzemmódba, nincs olyan reggel, mikor úgy ébrednénk, nem fáj semmink (ha igen, meghaltunk) és bizony furcsa és nehéz elfogadni, hogy az idősödő testben élő lélek fiatalodik és egyben letudja régi terheit, mert a test viseli most már, mellé kicsit öregszik is, és bizony nem úgy reagál, sőt sakkban tart, és mi megtanulunk nevetni ezen és magunkon, örülni annak, hogy valaha VOLT ilyen csókunk, és egymásnak adtuk azt és ha koppannak a rögök testünk romjai felett, a lélek bizony tovaszárnyal és boldog lesz, hogy valaha is szerethetett és szeretni hagyták, és megszerették.

:-))

Este vártam, szó nélkül simultam a nyakához, nem szólt, nyomta a súly, a halál súlya, amivel sosem tudott megbarátkozni, talán pont azért, mert most jött rá, hogy kevés az idő és még annyi mindent akart volna, most, hogy nagyon lassan magára talál mellettem, és ettől is megijed, hogy benne mennyi, de mennyi érzelem és jóság van, és ahogy a legidősebb bátyus meghalt, csak annyit mondott, későn tanult meg jó lenni,és annyi, de annyi jó (tett és ölelés) a karjaiban rekedt...

és igenis be kell vállalni a jót is, merni kell jónak lenni egy ilyen "hé töki, hé szaki, csak nem ám már egy (!) nő meg szerelem, gyere igyál még, milyen legény vagy te, most mutasd meg" ERŐS világban élünk,

de bizonyos idő múltán nagy ívben tesz az ember ezekre és elkezdi élni éberebben spontán önmagát, mert egyszer bizony huppan egyet és azt veszi észre, hogy hosszú távon jónak lenni jó és az ERŐS világ csak egy gyenge színlelés.

Aztán kerestük a dalt, amiből csak egy sor mocorgott a szívében egész nap, (hogy el ne felejtse), gyors cigi (elfogadom) és kis gyertya, kupica mézes-szilvás ágyas házipálinka, és egy kép keresése a dalhoz, és kérte, hogy ma, még ma csináljuk meg, ketten, mert egyedül nem olyan gyors és ügyes, és akkor az a jóképű, humoros, kedves és lobbanékony, ezerszínű és a szivárvány színeit mind megélő férfi a vállamra dőlt és rázta a sírás és együtt sírtunk, mert szegény kis flótás, reménytelenül és egyedül halt meg, és mi mégis csak remélni tudjuk, hogy mint az anyjuk, nem szenvedett. Mennyi el nem sírt és befelé sírt könny marja szét és gyengíti meg az erőt, holott az erő pont az, mikor ki mertük adni magunkból a könnyeket, a fájót, aminek nem tudunk szavakat adni, legyen ez együtt nevetés és együtt sírás vagy akár nevetve sírás vagy sírva nevetés..

Közben 16 óra túlmunkára rendelték be, nem aludtunk egy szemet se, csak csendben összeérve néztük a sötét plafont és ahogy a reluxa árnyékot vet rá, aztán csiripelt az óra és indul a verkli és majd csak egyszer hazatalál ebben az érzelmi káoszban, és annyira, de annyira büszke vagyok, hogy kijött belőlünk a nyomasztó sírás, csak magunknak, kettőnknek, nem bűntudatból, de talán kicsit a rémisztő elmúlástól, az ijedtségtől, hogy honnan szerzünk pénzt temetésre, és ki is temeti , de az majd egy következő lépés, és csak én tudom, mennyire mardosta belül, hogy habár ott segített a bátyjának, ahol tudott, mégsem telt több,...

és Kedves is, mint minden halandó annyira idegenkedik és fél a halától, félek összeroppan, de itt vagyok neki és mégis, ezt ott belül, egyedül kell mindenkinek rendezni és most valami akkora nagy súly van rajta, hogy el sem képzelnéd.

Itt törik előttem ketté ez a csodálatos emberré és férfivá vált vad és szabad kölyök, nem engedem el a kezét, de teret és időt adok és csak türelmesen várom, szinte szótlanul, hogy megbírkózzon az elmúlással, amitől mindenki fél és ami elgondolkodtatja a saját életéről is az embert. Igen, ő is kivárta, hitt, amikor én törtem anno ketté. Nem engedi a test, a lélek, hogy annyi csodás és annyi bűnös titok feszítse szét az embert örökre. Együtt könnyebb. És igaza lehet a bölcseknek, ez lehet egy igazi kapcsolat mércéje és alapköve, akár. Aki az erősebb, az húzza fel a másikat, de hagyja, hogy egyedül állhasson fel, méltósággal. Egyszer egyikünk, egyszer a másikunk. Ez már csak ilyen egy emberi világban. Tesókkal is...

... és most a legidősebb a testvérek közül kezdte a sort és vajon ki folytatja, hát ez kellett,
hogy ne telepedjen ránk az állandó félelem a haláltól,
hogy kimondjuk, akinek ki kell: szeretjük,
hogy tegyük meg, amit akkor meg tudunk engedni, és meg egy kicsit többet és hát...

és jónak lenni, adni és szeretni elkezdeni sose késő.

Talán könnyebben is halunk meg, és persze ez sem garancia rá, de legalább ... rájöttünk valamire.