2013. január 6. vasárnap - 13:59 | beküldő: unique

Ő: - Mindannyian azt kapjuk alapfeladatnak: a magunk életében élni, az már csak a bónusz, ha sikerül másnak is segíteni.

Én: - Valahol azt olvastam, és nem tartom nagyon gáznak a dolgot, hogy van, akinek olyat kell megtanulnia pl: hogy türelem. Ez az életfeladata. Vagyis nem minden eset arról szól, hogy ívet vagy pályát válasszuk és fussunk, csak arról, hogy embernek maradjunk.

- Mert nem is gáz, hiszen a saját életünket kell megélnünk és kevesek a nagy dolgokra hivatottak.

- De hát hányan élik másét!

- Ők menjenek színésznek, vagy amire születtek, a földi halandó éljen, míg élhet.

- Ők színészek, úgy, hogy nem is tudják. Más cipőjében vannak, s a sajátjukat fel nem vennék.

- Ez a mondatod ragyogó összefoglalója annak, miért is nem tudunk/tudnak sokan megbirkózni az életükkel.
Szegények, és sosem lesznek elégedettek, mert vagy szorít, vagy lötyög, de nem passzol sehogyse, márpedig a cipő az a ruhadarab, aminek bizony passzolnia kell, ...érdemes.

- Még használtan sem veszünk, ezt a volt "uram"-tól tanultam, hálás is vagyok ezért...
Nem akarom a múlt szekerét magam előtt tolni. Rágcsálni nem árt, de egy ideig, aztán döntenünk kell, lenyeljük vagy kiköpjük. Szeretnék a múltamtól megszabadulni.

- Ne akard, szükséged volt minden percére.

- Tudom, akkor most nem lennék az és ott, aki vagyok. Az árnyék és az árnyak más jelentést kapnak. Szeretném, ha más is valahogy meg tudná tenni, hogy érezné, fontos dolog a múlt, de nem engedhetjük a nyakunkon ülni.

- Ez azonban jogos.

Hát akkor tegyük meg azt, amit itt és most tudunk. Aztán majd meglátjuk, mi a sorsunk.

Köszönöm.
:-))

****************

"Azt gondolom, hogy ha a saját területén mindenki megtenné a magáét, vigyázna a gyengékre és óvná a fiatalokat, gyorsabban haladnánk előre." (Eszenyi Enikő)"

"Persze a társulat a legfontosabb. Hogy az öregek jól fogadták a fiatalokat." (Alföldi Róbert)