Vakmerő alázattal kezeld a szerelmet és a főzést!

Ülök a kerthelységben, fény és árnyék játszik, fotók mennek jönnek. Képek jönnek csukott szemmel: szőlőlugas, eper, málna, ordas fák, köveskert... gyerekként ilyent kapni... csak most tudom értékelni, mekkora jó volt. Nagyi. A nagyi.

A nagyi úri szabó volt, és kiváló szakácsnő. Tőle tanultam főzni, szerényen olcsón, finomat, hamar. Aztán a nagyi mást is adott. Húzd ki magad. Legyen már tartásod.. Naná, hogy a fizikai dolgokra értettem akkor.

- Jaj, nem megy. - Ha van önbizalmad, önbecsületed, miért ne menne? - Nem szeret senki! - Ha nem sugallod, nem adod, mit vársz? Nincsenek véletlenek, s amit (jót) adsz, azt kapod. Ne várj senkire, csináld! Még a végén a méreg öl meg, mérgez meg, vagy belebetegszel a várakozásba. Netán magad teszed magad beteggé. Tégy önmagadért: szeresd magad! Érezd jól magad a bőrödben, úgy ahogyan vagy! És ezután majd megtanulhatod, hogy szeress mást is úgy, ahogy neki jó, és ahogy neked is jó.

Nagypapa meg focirajongó volt. Ő csak ennyi tanácsot adott az életre: Ha nem kapsz labdát, szerezz!

De legalább megértettem. A nagyi és a nagypapa szavai többet érnek bármely titoknál.

Majdnem kimondta, mi a titok? Kimondta, mi a titok.

Azóta is figyelemmel főzök.

És ... másra is szánok időt, s mint kincset adom az időm annak, aki megérdemli... hisz... a titok bennünk van.

Kár tagadni.