2012. szeptember 4. kedd - 23:05 | beküldő: unique

SZERELMET/szeretetet ...is...

"...alkotni csak alázatos szívvel lehet, különben a mű - hamisítás. Pierre-Auguste Renoir

***

Uralkodj magadon! Uralkodj az érzéseiden - halljuk úton, útfélen, miközben van egy halk hang, ami azt súgja bennem, nekem, add ki!
Add ki, de várj csak csöppet!

Nem mindegy ám, hogy hogyan és kinek!
Nem mindegy kire dobod! Hirtelen dühből vagy pillanatnyi extázis megtartásából fakadóan még inkább téves útra kerülhetünk.

Légy pozitív!
Persze, de ezt is rendre félreértjük.
Azt gondoljuk, hogy ülünk a szarkupacon és ha fűvel beborítjuk, minden rendben lesz!
Sajna, kiábrándító a valóság.
Továbbra is büdös lesz. És korántsem biztos, hogy legalább meleg.
Sehova sem vezet, vagy inkább tévútra, hogy sosem nem veszel tudomást a rosszról és sosem dolgozod ki magadból a magad által vélt rosszakat. HA sosem hozod ki TE az illanó sorspillanatból, amit lehet.
Nagy félreértés maga a szókapcsolat: csak törvényekben hinni. Mintha mi nem lennénk részese, karmánkat engedjük ülni a nyakunkon és ennyi? (Igen, valóban van olyan, hogy a sors az, ami megoldja a dolgokat, és a hogyant is sokszor rá lehet bízni!)
DE...
Nincs választásunk? Csak a problémák?
Csak a sors, ami meghatároz?
Hahaha.
A sors egy nagy folyam. Mi vagyunk benne a halacskák. Vagy mérges, büszke kishörcsögök. Vagy a rágcsálós panaszosok. Vagy az elfojtók!!!! Vagy a megfojtók! VÁLASZTÁS kérdése... ?

Az emberi természetre kenünk mindent. Pedig elég lenne csak belátni. Gondolkodni. Másik helyébe beleképzelni magunkat. Nem lehet mindenki IQ-bajnok, bölcs és okos, de szívből gondolkozni, józan paraszti ésszel (NEM józan bolondként) mindenki képes!
Hogy lehet úgy élni, hogy akit szeretek, nem mondom meg neki?????
Hogy lehet az, hogy akit szeretek, nem fedezem fel magamban, hogy igenis szeretem?
Hogy lehet az, hogy a saját buta hiúságom és egóm az egyetlen dolog, ami meggátol abban, hogy válasszak, esélyt adjak, megpróbáljam újra?

Hogy lehet? Hát úgy, hogy félünk a visszautasítástól. A szégyentől. /A kudarc lehetőség is egyben!/
A változástól.
Vagyis az élettől.

Milyen halálra számíthat az, aki fél kimondani önmagát?
Aki fél kimondani és felfedezni az érzéseit?
Aki fél odamenni és megmondani, hééé, itt vagyok, vagyok, vannak hibáim, ember vagyok, esendő és gyakorló, gyarló és szeretni-adni vágyó... , ne haragudjatok rám, beengedtek-e kicsit a világotokba?

Ígérem, alázatosan fogadom, amit kapok! Mert bizony azt is megérdemlem.

Ahogy az utána következő jót is!!!! Akár ott, akár majd máshol!

Mert ez ezt vonzza magával!!!! (Akár fura a szó, akár nem hisztek ebben, hasonló a hasonlót vonzza. Azok a hibákat fedezzük fel másban, ami sajnos magunkban is megvan.)

:-))

Tapasztaljátok meg! Érezzétek meg, milyen így élni!
****
Tégy magadért, ezzel teszed a világért a legtöbbet! Ismerd meg, tanuld meg önmagad és így másokat!
Több van benned, mint gondolnád! Többre vagy képes, mint hiszed! Többre vagy hivatott, mint szeretet nélkül élni.

"Vakmerő alázattal kezeld a szerelmet és a főzést." (dalai láma)
Ne szeress mindenkit, de akit igen, szeresd teljes szívből, akkor is, ha...
Nem kell szeretned, elfogadnod mindent, de ne akarj kéretlen rendet vágni, ne akarj ártani nekik.

Csak te tudod megmutatni neki, hogyan szeressenek... téged. Azzal hogy megkérdezed, hogyan szeresselek, téged? Figyelni, rá is.

Így tudsz kikerülni abból az örvényből, ami lehúz. Ami a méreg és panasz szintjén tart. Ami zajban tart.

Válassz néha csendet. Ne szenvedj, ne szorongj, ne zokogj, ne várj, szeress.
(hibás önmagadat is... nem félreérteni! A tökéletességre vágyásunk ebben teljesülhet ki igazán, tökéletlen valónk tesz valóssá, sőt, megvalósulhatunk, önmegvalósíthatunk s nem a más kárán!)