2011. március 14. hétfő - 13:04 | beküldő: unique

... jönnek a napos-rigós reggelek, valahogy másképp érzünk, élünk, értünk. Valahogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy nincs tovább. Kinyílnak az emberek és mosolyog a fáradt vándor, a keserű munkás és a beteg harcos is. Pár hete, elképzelni sem tudtuk az igazán hosszú, kitartóan fogát mutató és költséges tél okán, hogy van tovább. Napfény hiánya? Vagy csak a megszokás, és a "járt utat járatlanért el ne hagyd", netán a vasárnapi unalomba nyúló húsleves-rántott hús biztonság áttetsző, talán utolsó szalmaszál-szerű nyugalma? Hangyaként sokszor irigykedünk arra, aki nem a tömeggel és nem a megjelölt úton halad, s urambocsá', esetlegesen még a b... ólogató, igen-nem játékot se játssza: ösztönösen nem kettes számrendszerbe vált.

Igen, nem, játék? Igen, nem játék. Beee.

Kezek... Kéz kezet mos... kezes bárány.. kezek érintése... játszom a szavakkal, ahogy a szél a nappal és a felhőkkel.

Ez is eszembe jut a kezekről:

Az oviban játszottunk, mi szülők. Kb 7. évében jártunk anno a házasságunknak. Csak annyi volt a feladat, hogy bekötött szemmel, ismerjük meg a párjunk kezét.
Nem én voltam az egyetlen, akinek nem sikerült.

Aztán volt a válás után egy másik ilyen esetem. Mikor már nem fogta meg a kezem sem, tudtam, szétmegyünk.
Azóta IS nagyra becsülöm, ha valaki megfogja a kezem. Vagy elfogadja az enyém.

Van egy mondás, később értettem meg a lényegét: Egy hideg, márciusi napon semmi mást nem tehetünk, mint nem engedjük el egymás kezét...

Kezek... épp erről beszélgettünk este többekkel. És tessék. Mi talál rám, tanult, becsült barátom szavai érintenek meg.

Most megállt nálam az idő. Mert jó. Olvassátok szeretettel:

"Azt mondod, ismersz. Mint a tenyeredet. Kíváncsivá tettél.
Most kérlek emlékezz, és ne less! Mit tudsz a saját tenyeredről?
Azon kívül, hogy a Tied.
Van- e benne sebhely (tudod: egy hely a sebeknek, ha a szíved már megtelt) s forró krumplit szorongat-e téli esteken?
Mit látsz benne, ha vaksötét az éj, s halk szuszogással melléd telepedik az egyedüllét?
Van-e benne erő, a nehéz napkra, hogy fogni tudjon mindent mi fontos lehet, s akarod- e, hogy takarjon, ha sanda szemek kutakodnak mindenen áthatolva?
Érzed-e illatát? Hagymaszagú, szendvics? Vagy kézkrémtől ragacsos, édesmézes pempő?
Érinti-e néha a kedves bőrét? S ha nem, hát él-e még az emlék?
Azt mondod ismersz.
Pedig sohasem láttál, tenyeredbe arcomat nem fogtad.
Ne less kérlek! Nem ér! Csak gondold el, milyen az ki e kézből enni kér. Láss vele! Nézz körül!
Simítsd végig a világot! Megtalálsz-e benne?
Hiszen ismersz..."