2012. december 12. szerda - 01:44 | beküldő: unique

"Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság."
(József Attila)

*********************************

Sírtam is volna egy keveset
de már azt sem tudok, csak nevetek.
Az a kő csak énbennem van,
s ha elfagy, elfogyok lassan.

Öröm nem kelt addig életre,
míg a fájdalom nem tanít móresre,
míg a csend zaja üli meg fülem,
s jé, a némaságban pille libben.

Mutatja édes szürkeségét,
üres dallamát és feketeségét s
titkon teríti rám bíbor palástját,
s csak nevet... na bírod már a súlyát?

Én meg némán csak hallgatom,
lágy szellővé válik napom,
kék napom színez narancsot,
fordított a világ, hová jutok.

Szemem tükrében csillog hangod,
kezed melegében ég a lélek,
egónk nyűszít s tovább lépked,
fátyolos urát keresi a lélek.

Esőcseppbe hull a fény,
s fénybe lebben könnyem,
lényem széthasad menten,
éltem, éreztem, értem.

Zabolátlan hangok, fojtón folytok,
bennem lüktet dallamotok,
s az enyém mégis meglel engem,
hisz' kerestem és beengedtem.

*************************************
Mert a rejtett dallam, mi enyém
örök,
s csak ha táncolok, lelem
köröm.

Jó barátim várnak,
paradicsomom várhat,
lesz még készen élet,
sóval jó ... és kérek! ... .

:-)

:-))))))))))