A délután egy kis részét egy autista, 4 és fél éves, nagyothalló gyermekkel töltöttem. A tó egy picit megnyugtatta. Teljesen kifújta a szél a fejemből a saját kis ócska bajaimat. És hirtelen nagyon belém hasított: igen szerencsés vagyok, hogy a szeretet nyelve: a mosoly, az érintés létezik az életemben. És a gyerekeimében is. Tehát igen jó dolgom van!

Egyébként szép az élet. Magamban őrizgetem az öleléseket és a vonat megnyugtató kattogását, a tavaszi őszi szél borzolta hajam szabadságát. Nem, nem fogom össze. Hadd táncoljon, repüljön, szabadon, csiklandozva a nyakam és simogatva az arcom. Csukott szemmel, képzeletben és gondolatban utazom tovább a széllel. Elrepülnék mint a pillangó és visszaszállnék. Nyitott kezekbe. Ne csukódj össze, igézem majd, de ölelj mégis melegeddel.

És elgondolkodom, ki tudja hányadszor, de mindig máshogy erről. Ki tudja hány emberen keresztül jutott el hozzám egy mosoly, ami engem is mosolyra késztetett és kicsit megörvendeztetett. És ezzel én is adtam, másnak, akit nem is ismerek. Pillangóhatás. :-)

Éjszaka kirepülök s csillag leszek. Vagy csak ülök egy felhőn s lógatom a lábam. Nappal meg lepke. Azt szeretem, aki megérint. S aztán ő is azt, akit ő megérint. És így talán, tényleg mindannyian egyek leszünk, úgy, hogy különleges, egyedi, külön kis univerzumokként, beleillünk egy multiverzumba. Fraktáluniverzumba.

A szeretet mögött a megbocsájtás húzódik. Nem tudok csak én egyedül mindenkit szeretni, és mindenki engem, mert itt a Földön még más idők és istenek járnak, és bizony be kell vallanom, talán megbocsájthatom magamnak, hogy nem vagyok Teréz anya, s Don Quijote sem, csak úgy én, ahogy vagyok. Aki, ha valami értékes és fontos, akkor nehezen adja fel, mondja azt, nincs értelme.

Kattan a fűnyíró. Hangos zaja kibillent. Őszi levelek illata, színei , gyerekzaj színezik most életem. Ha már a színes ceruzáim elgurultak, s keresem őket. Hogy újraszínezzek valamit, ami az enyém, és talán így másé is.

Egyedül ennyit tehetek a világért. Szeretem kicsit magam, úgy, ahogy vagyok. Tudom, nem vagyok tökéletes. De ez így van jól. "Ami jön fogadd el, ami megy - engedd el." - mondja Popper.
No hát ezen még van mit dolgozgatnom. :-)) De nem most. Most csak csinálnom kell. És mosolyt adnom, akinek szüksége van rá. "Nyitott kézzel", ahogy a nagyok mondják.

Furcsa, estére 4 új "kérőm" lett. Még ilyet!

:-)))

*************************************

"Őszi avar lennék
vagy még inkább hópihe,
érinthetően érinthetetlen,
pici és törékeny,
fehér íven megtörő,
pillantások elől
rejtőző fraktálfelhő.
Meleg tenyérbe zárva
kipillantanék a világra
s nem számítana más,
csak hogy kié az ujjbegy,
amely lassan végigbarangol
a fájó törésvonalakon."

"A kopasz őszi fák gyönyörű ágbogai ugyanúgy egymást leképező fraktálszerkezetet mutatnak, mint a jégvirágok vagy bizonyos kristályok. Aki a világnak megmutatta e szerkezetek sajátosságait, Benoit B. Mandelbrot, most távozott el, nem sokkal 86. születésnapja előtt."

A tudatalatti és a fraktálok...
Részlet:
A. C. Clarke - A végtelen színei:

"Ez a Mandelbrot halmaz, egyike a legszebb és legnevezetesebb kifejezéseknek a matematika történetében. E felfedezés azonban egészen 1980-ig váratott magára.
Sajátossága, hogy sok mindenre emlékeztet bennünket, mégis egyedi és új.
Példa arra, hogy léteznek dolgok, amik vég nélkül nagyíthatók, mégis végtelenül bonyolultak maradnak. Azonban ez nem kézzel fogható. Ez egy olyan grafika, amelyben a világ működésének egy nagyon fontos része testesül meg.
Manapság gyakran nevezik ezt a halmazt Isten ujjlenyomatának."

Talán egyszer sikerül legépelnem az egész szövegét.

A fraktálok: rend a káoszban (végtelenül ismétlődő, önhasonló alakzatok: olyan, mint a macisajtos doboz, amin áll egy maci, kezében egy sajtosdobozzal, amin egy maci van, kezében a ... vagy mint a szárnyas tükör, ahol mindig egyre kisebb képmásunkat láthattuk...).

Mint a multiverzum és a dimenziók. A szeretet, mint 4. dimenzió. Vagy mint az a furcsa Görbült Tér-idő. Le a nyúl üregébe! Isteni a-tom. Mit tehetünk magunkért, teremtő gondolatok. Nagyon jó volt ezen filmek, könyvek, képek világába utazni kicsit. És már meg is nyugodtam. Már van a tudománynak olyan része is, ami az emberért van, s talán tényleg nincsenek véletlenek. Van valami, aminek nincs neve, de valami rettenetesen nagy és erős. És szeret. Én úgy hívom katicabogár. Más úgy hívja Gondviselés, vagy Sors. Netán úgy Isten vagy Univerzum. Mindegy, ki hogy hívja. Ott él bennünk, s vágott sebeinket meggyógyítja. Mintha egy piros, óriási, védő, csukott szirmú tulipán közepén élnék, melyen át-át szűrődik a fény, és emel. A rétre. A felhőkhöz. Szeret minket. Hisz végtelenül megismétlődő fraktálokból álló szeretetet küld felém. Én pedig átengedem magamon.

Köszönöm.

:-))

Bill Scott az agy elektromos, azaz EEG (elektroenkefalogram) aktivitását tudja vizualizálni, melynek eredményeképpen ilyen csodákat készít :Az agyam hullámai :-))

http://neurofeedback.blogharbor.com/blog/_archives/2008/3/18/3588329.html

Fraktálok a természetben és emberi testben, agyban, képek a Google-ban:

http://www.google.hu/images?q=frakt%C3%A1lok+a+term%C3%A9szetben&oe=utf-...

Gyönyörű képek. Csak ez a lényeges. Már.
:-)

**************************************

"A világon vagy minden csoda, vagy semmi sem.
A képzelet végtelen, a tudás véges." (Einstein.)

"Amiben hiszel, vagy amiben nem, igaz lesz."

**************************************

Jójó, biliszindróma, ébredés, megyek mosogatni... (kis rendet tenni a nagy káoszban... :-)))