2010. október 31. vasárnap - 11:56 | beküldő: unique

Ezt le kell írnom, annyira jó.

A pénztárcámban maradt a heti keresetem, pedig mindig kirakom. A bankkártyámon volt még egy kis pénz, azzal párszor el tudok menni a boltba. Aztán találkoztam valakivel, aki nagyon fontos és kedves nekem, s aki mesélt, hogy bajban van. És valahogy úgy éreztem, segítenem kell neki, és ami pénz nálam volt odaadtam neki, ha nem is volt sok, átmenetileg akkor neki nagy segítség volt. Csak pislogott, majdnem sírt. Én meg csak azt mondtam, neked most jobban szükséged van rá, mint nekem, minden rendben van.

Eltelik pár nap, benézek a netre, mi a helyzet a kártyámon lévő pénzzel, mert azért mostanában nekem is nagyon be kell osztanom. Mit látok. Kb ugyanannyi pénzt utaltak a számlámra, soron kívül. Csak néztem. !!!

És akkor

eszembe jutott a nyári eset. Mikor a lakásátírás miatt 1 éves pótszámlát kaptam. 89 ezer Ft. Uramisten. Ha a jó Isten csekket küld, majd csak küld hozzá pénzt is. De persze már belegondoltam, milyen is lesz áram nélkül élni. Mondjuk nem semmi gyertyafénynél létezni és se tv, se hűtő, se számítógép. Mikor kicsik voltak a kölykök, egyszer kellett már hűtő nélkül élnem, úgyhogy ez annyira nem zavart. A tv sem. No de a számítógép, anyám, borogass. A gyerekeim befordulnak. Na jó, majd csak lesz valahogy.

És lőn. Megjött az adó-visszatérítésem 90 ezer Ft.

És most, amikor ez leesett, csak arra gondoltam, teszem ami az utamba kerül, s nem válogatok munkában, hisz most kell a pénz, nem a filónak van most a helye, s kevés a jó lehetőség itt a városban. Kedvesnek is ugyanezt tanácsoltam. Bíznia kell, hogy talál munkát, de addig is csinálja, ami jön. Ki kellett fizetnie egy büntetést és ez nagyon visszavette amúgy is szerény alkalmi munkából adódó keresetét. Mégis, hogy bevállalta a hibát, valahogy mintha a sors kiegyenlítette volna a számláját, mert pontosan ez az ember, aki megbüntette ajánlott még plusz munkát, s csak őt hívja a hétvégi munkára. Jó ember, megérdemli a jót. Régóta. Hát sikerült. Nekem is.

Mondtam én, hogy karácsonyra minden rendben lesz.

Van egy történet a homokban lévő két pár lábnyomról. Kedves nem igazán hisz Istenben, de abban, hogy bízzon és higgyen önmagában és hogy mindent megkap idejében, és a jó gondolatai nagyon fontosak, abban egyre inkább igen. Az idővel igencsak hadilábon áll, sokat "perlekedünk" emiatt. Majd csak megtanulja mellettem. Kegyetlenül következetes és szigorú vagyok ebben. :-) És türelmes.

Elmeséltem neki: Hogy is vannak azok a lábnyomok? Nem tudom már szó szerint, valahogy így: Kérdezem Istentől, kié volt a homokban az a másik pár lábnyom? Válasz: Az enyém. Kérdés, dehát amikor bajban voltam, már csak 1 pár lábnyomot láttam. Hová lettél, miért hagytál el? Válasz. Akkor a karomban vittelek.

Értette! Nagyon jókat beszélgetünk, végre kezdi ő is érezni a bőrén az elfogadás és a vonzás hatalmát. Titokban arról is mesélek neki, velem ezek hogyan történtek meg. Mint a lovak, akiket meg akartam nézni, de már nem tudtam. Erre ők jöttek oda hozzánk. Vagy a kávé, hogy hú de kéne és nagyon. Mondjuk lekéstük a buszt, úgyhogy tényleg ittam kávét. Pfff. És még egy csomó dolog. Nem vagyok már bosszús, ha valami nem úgy sikerül ahogy eredetileg terveztem, később látom, így volt jó.

A gondolatok teremtő ereje. Márcsak valahogy finomítanom kéne... ezeket a gondolati vágyaimat... :-))

Hogy ne úgy ihassak kávét, hogy lekésem a buszt... :-))

Persze ez hosszabb téma, tudjuk jól. De másképp már írtam erről, sokat. Azóta is fecnikkel a zsebemben járok, hogy minden ilyen furcsa dolgot, leírhassak. Ha gondom van, csak kinyitom a netet vagy egy könyvet, vagy egy filmbeli mondat már segít. Valahogy mindig úgy nyílik egy ajtó, ahogy nekem van rá szükségem.

Azt hiszem jó élni.

Még a szerelmet is visszacsempésztem az életembe. Megkérdeztem egyszerűen, teszek-e valamit az életéhez? És hogy jó-e neki velem? Nemcsak az elvárásaimat és túlzott igényeimet szorítottam vissza, de a fogamat is időnként össze, hogy hé, türelem!! Megéri! Ki merem már mondani, ha bánt valami és már tudom úgy elmondani, hogy elgondolkozzon rajta, anélkül, hogy nagyon belemarnék a lelkébe. A túlzott odaadást pedig teljesen levettem. Most ő a fontos, velem rendben vannak a dolgok. Ki kell nyitni, nyílnia újra. Ki is fog. Mert csak úgy egyszerűen szeretem. Fogalmam sincs hogyan, s miért. Mintha mindig is őt vártam volna. Mintha mindig is enyém lett volna. Mintha nem is lenne olyan bonyolult felpróbálni a jövőt. Belebújni a vágyaimba és érezni a jót. És tenni, ami elém kerül. Góc-fésülgetéshez pedig használom a Kérd-ez-ő és a Tür-elem fésűt, ha már néha tele megy bajjal... izé hajjal.

Sok Love és Némi lóvé. :-)) Huuhhhh, dermesztően jó.

Köszönöm UNI!