2010. június 5. szombat - 13:43 | beküldő: unique

Most akkor mi a forró? Mit is kell elengedni? A serpenyőt, vagy az illúzióinkat?

Beszélgettünk:

- A forró serpenyőt elengedi az ember, nyilván. Mint ahogy rendre elfordul, hogy egy problémámról nem akarok tudomást venni. (vagy túlbeszélem, vagy elemzem, de nem megyek bele, stb...)
Amit fel szeretnék vetni, hogy a dolog szerintem nem ott kezdődik, hogy forró a serpenyő. Hiszen valamiért azt fölraktam a tűzhelyre. Vágyaim, céljaim, terveim voltak.
Attól, hogy a vágyaimnak égetően forró következményei lettek, a vágyaim nem szűntek meg létezni. Szerintem ezért olyan nehéz az elengedés. Mert akár felismerem magamban, akár nem, a kiinduló vágy jelen van. Lehet, hogy a jelenlegi rémület, fájdalom, káros következményektől való félelem eltakarják, de nem oszlott el.
Az én megoldásom az ítélet nélküli "miértezés". Mit akartam a serpenyővel, miért gyújtottam alá? Mit reméltem? Miért vágytam arra a valamire? Mit adna, ha sikerülne?

Idővel alakot ölt a válasz. És általában kiderül, hogy az irány jó, csak az módszer nem. Pl. kell egy fogókesztyű. :)

- Érteni véllek! Ez így igaz és jó. Néha viszont csak magába az illúzióinkba vagyunk belehabarodva. Azokat nem könnyű elengedni, felismerni, de nem ám.

- Akkor mondatjuk, hogy valójában nem az elengedés(a változtatás) a nehéz, hanem felismerés és beismerés? Annak elfogadása, hogy ábrándot kergettem. Mert ha ábrándot kergettem, akkor bizony...
(és mindenki behelyettesítheti a maga félelmeit, meg nem engedéseit.)

bizony akkor nem voltam elég....
bizony akkor akkor túl .... voltam.

Talán inkább ezt nehéz megengedni: hogy ne ítéljünk saját magunk fölött.