"Nem sokkal ezelőtt még úgy tűnt, nincs kiút, nem változik senki, és semmi, sem bennem, sem kívülem. Az ész szegényes eszközeivel végigjátszott minden lehetőséget, elkészített minden algoritmust, lejátszott előre minden játszmát. Nem talált olyan megoldást, aminek a bekövetkezési valószínűsége nagyobb lett volna, mint nulla.

Ehhez képest minden megmozdult bennem és körülöttem. Olyan ajtók nyíltak meg, mint soha azelőtt. Az ész fejet hajt az élet előtt, és nem bánja már, szívesen átengedné az irányítást a szívnek. A nehéz kérdés az, hogy lehet idáig eljutni. Nem tudom elmondani. De az biztos, hogy miután belenéztem a tükörbe, majdnem én törtem össze. Aztán egyszer csak ráéreztem a helyes ösvényre, és nem haboztam annyit, mint szoktam. És meglett a jutalma. Nehéz volt nem észrevenni.
Úgy is mondhatnám: jobban együtt lélegeztem a világegyetemmel. Vagy jobban belesimultam az élet áramába.
Még csak kezdő vagyok ebben, nem akarom elkiabálni. Talán a tanuló van így, amikor elkezd síelni. A sok esés után valahogy ráérez, és már nem a fejével csinálja, hanem inkább érzi. Vagy aki táncolni tanul. Eleinte kínosan ügyel a lépésekre, még egyáltalán nem érzi, nem élvezi. Aztán egyszer csak ráérez. Majd belejön. Csak azután kezdődhet a móka... "

Ha valamit kívánnék most magamnak az új életemre, akkor ez lenne az:
áttáncolni az életen örömmel, a lelkünkben élő dallamra....

ahogy Zorba, a görög mondta
táncolj uram, és a zene is megjön valahonnan....