2010. június 8. kedd - 14:38 | beküldő: unique

No ez a nehéz, szenvedély nélkül vajon lehet élni? Fél évig keresgéltük közösen a kérdésre a választ. Nagyoktól, kicsiktől, ismertektől, ismeretlenektől. Mindenki máshogy gondolja. Ezért hát megkérdeztem magamtól. Én nem tudok, nekem nem megy. Ha rossz vagyok ettől, ha nem.

Ha rutin van, nincs élet. Nekem. A megnyugvás nem azonos a kényelemmel és a lustasággal. Nagyon nehéz titokká varázsolni a fáradt semmit. Nem kéne belefásulni, néha tök mást kéne csinálni, néha bort inni, néha gyalog menni oda, ahova mindig kocsival, néha, néha..

Na megyek mosogatni. Nem rutin, mindig máshova kalandozom.

Sikerült minden számlám kifizetnem. Azért ez egy jó pont mára.

Meghogy a Pisti megkínált cigivel és automatikusan a beszéd hevében vettem a dobozból. Aztán ránéztem. Jó volt fogni, de nem akartam a számhoz emelni, egyáltalán... Nem, undor sem volt bennem, sőt, mintha egy kis jóérzés. De nem hiány. Mert hát én kicsit nem cigizem... Mióta is? Valahogy ilyenkor kezdődőtt. Július 1-én, 1 éve. Annyi minden más azóta bennem. Fel is szedtem vagy 7 kilót, na jó a téli betegség is belejátszott.

Na most aztán van dolgom! Itt a nyár... Tél... nyár... tél...nyár... de miért nincs tavasz? Elmaradt, érdeklődés hiányában .. :-(

Egyszer leadtam 25 kilót, felét tudatosan, a másik felét azzal, hogy nem ettem. Rossz passzban voltam. Szerintem a nem evőset szedtem vissza. Amikor szerettem az ételt és a barátom volt, nem úgy néztem rá görcsösen, hogy nem szabad megenni. Elfogadtam, minden állapotát a testemnek. Aki így nem szeret, az ne szeressen ugyanis. Talán barátságba kerültem magammal. És ez segített. Kedvem lett sétálni, biciklizni, mosolyogni. Ha szakadt polóban is voltam, akkor is megnéztek a szomszédok, hogy hű de milyen szép lettél.

Na akkor most elindulok ezen az úton. Megpróbálok szeretve magamat és a világot, benne a kaját, a lájtos söröcskét és a mindent szeretni. Hátha megy. Egyszer már sikerült.

Mindig változunk. És mindig ugyanazok maradunk. .... Csak már végre magunkba látunk. Netán mögé látunk dolgoknak. A miértek nem mindig kellenek, de néha igen. Azt gondolom, most megint kellenek. De csak némán, magamnak, magamban.

Hisz le akarok fogyni. Csak egy kicsit. És nem rövid idő alatt. Addig meg kibírni magam és másokat. Nem kis meló, tudom én. Ismerem már magam annyira. Pffff.

Néha bizony áldozat vagyok, néha meg csak úgy nem tudok mit kezdeni a gonoszsággal. Ez mind az elvárásaim miatt keletkező csalódás. Mert ugye ha nincs elvárás, nincs csalódás. Dehát elvárások mentén élünk, melózni kell, meg megfelelni a családnak!! Igen nehéz megtalálni a határt, hogy én is és a világ is kijöjjünk egymással. Hogy ne egyen meg. Hogy ne egyem meg. Tökre fontos tehát az érzéseink kialakulásának okait keresgetni. Miért vagyok dühös, csalódott, mi az, aminek örülök stb... Ha jó kedvem van, sokkal könnyebben oldom meg a gondjaimat. Valahogy másképp látom akkor őket. Pedig a csillagok ugyanúgy ragyognak. Csak én látom másképp őket. Mint amikor szerelmes vagyok. Néha magamba is lehetnék. Ne értsd félre. Az egészséges önbecsülésre gondolok.

Hozzáállásunk kontrollálása a cél. Hogy ne azt lássuk, vagy néha ne belelássunk, sőt néha ne lássunk. De ehhez profán módon muszáj látni. :-))

"Ha nem várod el magadtól az egy métert, csak mindig megteszel mindent annak érdekében, hogy magasabbra ugorj, észre sem veszed, és máris a 2 méter fölött szállsz." -ez jött ma velem szembe, köszönöm!

Szóval eddig elmélet, s mi a gyakorlat?

Szóval akkor így fogyok le... Ahogy a cigiről is leszoktam. Hogy csak azt mondtam, ma sem. Vagyis megtettem azt a valamit, ami tőlem telt. Aztán már el is felejtettem.
Nem akarva akartam. :-))) Igazából itt arra gondolok, hogy elképzelem, játszom vele, és aztán örömmel elengedem. Mármint türelmes leszek. Mert várnom kell. S addig teszem a dolgom. Nem sopánkodom. Elfogadom, hogy most ilyen vagyok. Ez vagyok. És teszek érte, hogy legyen jobb is, könnyebb is.

Hisz menekülés mindkettő. A "kövérségem" is és a múltbeli cigizésem is. Szóval akkor jön a miért. :-)) Ahogy írtam valahol fent, de már ki emlékszik rá hol. annyira hosszú lett ez az egész... Mert most mintha nem is lennék annyira kövér már... vagy csak nem érdekel, ki mit szól hozzá... :-))

Szerelem. Melóhely. Elváráshegyek. Mindenki azt várja tetsszen neki, amit mondok. Amit csinálok. Pedig a minimum az, hogy összhangban legyenek a tetteim a szavaimmal. Keresni a jót a rosszban. Csak úgy a jót. Ez nem megy könnyen. És nem a mások elvárásai szerint élni. Viszont hűen, magamért kiállva. Valahogy megtalálva az egyensúlyt. Magamban. A világ és énköztem. Vagy valami ilyesmi.

A melóhelyen bármennyire jó a teszted csak az számít, milyen viszonyt alakítasz ki a munkatársaiddal. Kezelni kell tudni az irigységet, a hatalomra vágyást, a túlzott fontoskodást. Csak persze nem tudom, hogyan. Ja dehogynem, 3 lépés, kis mosoly. Leszarom tabletta: LSZR ®. De ez nem olyan könnyű még, ha valamiért nem vagyunk egyben és jóban önmagunkkal. Az "én is szeretlek" is beválhat. Meghökkentő ugyanis.

Közben meg kiderült ennek még neve is van. Olyan hoponoppos.

Na most megyek mosogatni. Francba ezzel a szeretetkoldusságommal. Öreg vagyok én már marionett-bohócnak meg nyálgépnek.

márti ®- levédve :-))