2010. április 1. csütörtök - 19:03 | beküldő: unique

Senki nem figyelt halk szavára, hogy fáj. Csak minket várt már és a megváltó, békét adó halált. Mihelyt beléptem, ezt éreztem. Durva zajok, mindenki sír, jajong. És senki nem érzi, hogy békére vágyik, hogy fogja valaki a kezét, hogy elmehessen végre.

Megvárt engem, addig nem halt meg. A látogatás alatt zihálni kezdett, mindenki kiszaladt orvosért, kétségbeesve. Egy pillanat alatt nyugalom és csend állt be, nem mozdultam mellőle. Tudtam, hogy menni akar. El ebből a világba, el nagypapához. Törött nyakkal, rossz vesével esélye sem volt már. Csendben megfogtam a kezét. És mosolyogtam rá. Szeretünk. Menj. Mehetsz. Megtettél már mindent itt értünk, magadért meg soha semmit. Nem szavakkal mondtam, csak néztem rá, mosolygott, majd halkan, egyre lassabban, 3-at lélegezve meghalt.

Fogtam a kezét és gyönyörű béke volt az arcán. Súlyos-súlytalan lelke ott lebegett velem. Minden rendben lesz, súgta. És akkor hirtelen berobbant az összes ember és orvos. Elillant a lelke. Ránéztem, ez már nem a nagyi, csak egy porhüvely. Nagyi elment. Sikerült elmennie, mert épp csend volt.

Én voltam a kiválasztott, hogy foghattam csendben a kezét, mikor végleg elment.

Akkor azt éreztem, mégis jó vagyok.
************************************************************

Magna Cum Laude : Sirató
https://www.youtube.com/watch?v=CWHbRMUfaqA

Fanka és Kowa: Bölcsődtől a sírodig
https://www.youtube.com/watch?v=rN0qQHTl0AQ