2012. október 9. kedd - 14:30 | beküldő: unique

Milyen érdekes, azt hinném, ébren vagyok.

Aztán rájövök, álmodom. És mindezt az álomban! Ott felébredek, körülnézek, megnyugszom, majd valóban felébredek.

Aztán van úgy, hogy összemosódik az éberlét és az ébrenlét határa, s néha nem is tudom, megtörtént-e, s mikor is. A múltam a jövőmmé válik, a jelenem illúzióvá.

Vajon mikor vagyok ébren? Most, hogy írok, vagy akkor, mikor benne vagyok a sodrásában, ami nem enged és csak visz, ringat, vezet, hűsít, old, hisz most a hátamon fekszem, s a nap melegíti hasam, kitárt kezemet eléri hajam... s látom a parton, ahogy a szél a pitypangot meztelenre fújja, s szálló pihéi, mint az ejtőernyők, madárrá változnak. Követem szememmel őket, majd hasra fordulok, s langyos tempóban úszni kezdek. A reptető árral.

Majd csörren a telefon és minden visszazökken, vagy csak elillan, eltűnik, s Idő uraság újra csak a markában tart. Illetve nagyon szeretne.

****
Néha álmot cserélünk... vagy csak finomítjuk, pontosítjuk... hogy végtelenné váljon, bennünk...