2010. június 5. szombat - 14:52 | beküldő: unique

Vizsga. Hát igen. Becsukjuk a szemünk és erősen rágondolva kívánunk. Hogy valóra válik-e vagy sem, az Titok. Mint a Hanta boy-ban a kisfiú, aki azt kívánta, hogy ne hazudjon az apja 1 napig. És mert azt is gondolta (hisz az annyira jó!!), valóra vált. Viszont vissza már nem tudta csinálni. Mert nem igazán érzett örömöt, és szüksége volt arra, hogy az apja igazat mondjon. Tehát nem is akarta igazán visszavonni. Pláne nem Örömmel. Ha nem érezzük a kívánságainknál, hogy örülünk a végeredménynek, kész-passz. Eltéved a kiskatinka.

Szóval akkor vizsga. Szorongások. Elvesztett szerettek, érzések, dolgok és egyéb nyalánkságok... semmi öröm nincs bennünk. Megelégedettség sehol, a holdban valahol. Mert ugye Anyu is, meg a tanár is nyom, elvár, meg az "én meg képtelen vagyok nekiállni annak a hülye 90 tételnek"...

Mert mondjuk azért nem ártana tanulni sem. Most ez a dolgod. Nincs szükséged már a múltra csak annyiban, hogy a leírt jegyzeteidet előveszed és rögtön jelen lesz belőle. Nincs jövő, hisz a jövő ott van benned. Egyetemista leszel. Benne a jóban, a jó érzésben. Az örömben, a lazításban, a bulikban, a tankörben. Igaz, még sosem jártál oda és ezért nehéz elképzelned. De talán el kell menj egyszer oda, ahova felvételizel. Érezni az örömöt, a hangulatot, a jó érzést. A kétségek nélkülit.

JÁTSZD el, hogy a tied, és engedd el. ÖRÖMMEL. Mintha a tied lenne, része lennél. Mintha nem is lenne szükséged rá. Mert ha azt mondod szükségem van rá, akkor a dolgokra és nem az ÖRÖM érzésre koncentrálsz. Hogy ki is vagy és milyen felemelő az, hogyha megvan a vizsga. Vagy hogy vezettél egy jó kocsit, vagy hogy megcsókoltad a kedvest....

Pedig az a kulcs.

Foglalkozz a jelennel és tedd a dolgod. Magyarul tanulj. Bízz.

Mikor lányom nagy döntés előtt állt, London vagy Corvinus, felmentünk A budai egyetemhez. Akkor már kiiratkozni, nagyon erősen megérezte a Londont, nem akarta elengedni, övé volt, benne élt. Mikor meglátta a budai egyetemet, annyit mondott, anya, nem ez az... szép, impozáns, csodálatos, de valahogy nem ez az. Nem futott át bennem az a jó érzés.

Kiment, 2 éve kint van. Járja a kis útját, ahogy a normális ember, egyszer kicsit nehezebben, egyszer könnyebben. De végre rájött, hogy önmagunktól leszünk boldogok. A saját kis okos szíve után megy. Jól döntött. Márcsak azért is, mert döntött. :-))

Kérem. Bízom. Megérdemlem (ez fontos!). Megengedem magamnak. Elfogadom. (A tiszta lelkiismeret. és hogy tettél is érte, hisz tanultál, ugye?!)

:-))

"Felpróbálni a jövőt", hozzátenném örömmel. Egyre jobban tetszik ez a kifejezés.

Az a direkt ugrálós a felhőtlen örömérzésért nekem nem jött be:-( De a vígjátékok ilyenkor nevetésre hangolnak, úgy könnyebb elfelejtkezni a szorongásokról... Nekem ez a fajta megoldás működik.

De ugrálni jó!